
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
39
hűségpont
Hogy működik az alku?
A vándorló, nomád életmódot folytató népeknél kialakult egy húsfeldolgozási szokás: a nyárson, egészben megsütött állatok húsát lefejtették a csontokról, és kisebb darabokban, illetve vékony szeletekre vágva, tűz mellett vagy a tűző napon megszárították. A szárításhoz nagy, lapos kövekre terítették a húst, vagy alkalmilag összeállított hússzárító állványokra. Ez utóbbiak voltaképpen fából (legallyazott ágakból) összerótt, rácsos lapú
asztalok voltak. Az ilyen hússzárító asztal előnye a kövekkel szemben, hogy a hús alulról is szellőzik, tehát nem fülled be. Azonkívül, ha az időjárás nem a legmegfelelőbb volt, alatta parazsat szétterítve, biztosíthatták a gyorsabb száradást. A gyakorlatilag vízmentesre szárított húst azután kőmozsarakban összetörték és porrá zúzták. Az így kapott húslisztet bőrzacskókba rakták, így könnyen tárolhatták és szállíthatták. Ebből a húslisztből aztán -- szinte bárhol és bármikor -- könnyen és gyorsan készíthettek tápláló eledelt: kevés forró vizet adva hozzá
húskását, illetve, ha nagyobb mennyiségű, forrásban levő vízbe (vagy más anyagokból főzőtt levesbe) tettek belőle, akkor húslevest. (A vízforraláshoz, főzéshez eleinte cserépedényeket, később fémedényeket -- réz-, bronz- és vasüstöket -- alkalmaztak, de tudomásunk van arról is, hogy a harcosok gyakran domború, kerek pajzsukat, sőt
sisakjukat is használták ilyen célra.)
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639444065 |
|---|---|
| Kiadó: | STB Könyvek Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás helye: | Kistarcsa |
| Nyomda: | Mondat Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 80 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Háztartástan / Konyhaművészet, Szakácsművészet / Vendéglátás |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről