
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 990 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A vándorló, nomád életmódot folytató népeknél kialakult egy húsfeldolgozási szokás: a nyárson, egészben megsütött állatok húsát lefejtették a csontokról, és kisebb darabokban, illetve vékony szeletekre vágva, tűz mellett vagy a tűző napon megszárították. A szárításhoz nagy, lapos kövekre terítették a húst, vagy alkalmilag összeállított hússzárító állványokra. Ez utóbbiak voltaképpen fából (legallyazott ágakból) összerótt, rácsos lapú asztalok voltak. Az ilyen hússzárító asztal előnye a kövekkel szemben, hogy a hús alulról is szellőzik, tehát nem fülled be. Azonkívül, ha az időjárás nem a legmegfelelőbb volt, alatta parazsat szétterítve, biztosíthatták a gyorsabb száradást. A gyakorlatilag vízmentesre szárított húst azután kőmozsarakban összetörték és porrá zúzták. Az így kapott húslisztet bőrzacskókba rakták, így könnyen tárolhatták és szállíthatták. Ebből a húslisztből aztán -- szinte bárhol és bármikor -- könnyen és gyorsan készíthettek tápláló eledelt: kevés forró vizet adva hozzá húskását, illetve, ha nagyobb mennyiségű, forrásban levő vízbe (vagy más anyagokból főzőtt levesbe) tettek belőle, akkor húslevest. (A vízforraláshoz, főzéshez eleinte cserépedényeket, később fémedényeket -- réz-, bronz- és vasüstöket -- alkalmaztak, de tudomásunk van arról is, hogy a harcosok gyakran domború, kerek pajzsukat, sőt sisakjukat is használták ilyen célra.)
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9786155130298 |
|---|---|
| Sorozatcím: | A 100 legjobb 29. |
| Kiadó: | Csengőkert Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2011 |
| Kiadás helye: | Kistarcsa |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 78 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Háztartástan / Konyhaművészet, Szakácsművészet / Vendéglátás |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről