A magyar nép

Bartucz Lajos. A magyar nép. Budapest, [1943]. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. (Fővárosi Nyomda Rt.). 349, [3] p. (A művelődés könyvtára). 26 fekete-fehér szövegábrával és 32 képtáblán 144 fényképpel. Félvászon. / Ha nagy vonásokban végigtekintünk akár az egész emberiség, akár az egyes emberi csoportok, a különféle népek, nemzetek szellemi fejlődéstörténetén, mindenütt ugyanazt a sajátos, - úgy látszik, az emberi természet lényegében rejlő - jelenséget tapasztaljuk. Az ébredező, a megismerést szomjúhozó emberi elme végig száguldott a föld, a világegyetem tárgyain, lényein, jelenségein. Azokat, amennyire tudta, felkutatta, ismeretkörébe vonta s megalkotta róluk különféle elképzeléseit, hiedelmeit, tudományait. És amikor már azt hitte, hogy mindent tud és mindent megértett, akkor vette csak észre, hogy a legfontosabbat: önmagával nem foglalkozott, magát az "ember"-t sem mint egyént, sem mint csoportot, azaz népet és fajt (rasszt), valójában nem ismeri. Ez az oka, hogy a tudományok egyetemes fejlődési sorrendjének a legvégén, csak a legújabb korban, jelent meg s fejlődött ki a „Gnothi seauton", az „Ember, ismerd meg magadat" elv két testvértudománya: az embertan és néptan. Sőt tovább menve, ez az oka annak is, hogy minden egyes nemzet fejlődésének, történetének csak egy bizonyos hosszúságú szaka után jut el arra a szellemi magaslatra, hogy önmagára eszméljen, önmaga megismerésére: nemzetismeretre törekedjék. Ember ismeret-nemzetismeret tehát analóg fogalmak, parallel feladatok. Ezért a delphii jósda híres jelmondatát a magunk számára úgy fogalmazhatjuk: „Magyar, ismerd meg magadat!" De hát ismerjük-e a magyart?

Mutass kevesebbet