A nagy testamentum

Charles d'Orléans, Villon idősebb kortársa, tisztább, nemesebb költő volt Villonnál; Rutebeuf, aki kétszáz évvel előbb élt, volt olyan cinikus mint Villon. A művelt közönség tehát - a francia is - kétségkívül igazságtalan amikor a régi francia költészetből, sőt jóformán a középkor egész költészetéből csak Villonról vesz tudomást. De vajjon nincs-e ennyi joga az átlagolvasónak is? Beszéltem ugyan költőkkel, akik a Villon-divat visszahatásaként Charles d'Orléanst vagy Rutebeuföt többre tartották Villonnál. De ha félreteszik finnyásságukat, be kell vallaniok, hogy ez csak ízlésük ítélete s hogy e költők egyáltalában nem érintették őket úgy mint Villon. Legyűrik végre reálisak és ismerjünk fel két fontos körülményt. Először is: nincs reménytelenebb kísérlet a zsarnokságra, mint a magas irodalomé, ha terrorizálni akarja a közvéleményt. Nevetséges dolog megróni a közönséget, mert X-ért rajong és nem Y-ért. Szerencsének kell tartanunk, ha ez a hullám időnkint egy valóban nagy költőt vagy akár egy nagy költő képzetét emeli hátára, Másodszor és főleg: a közönség sohase keresi, nem is keresheti költészetben a vers legnemesebb ajándékát, a tárgytalan révületet. Költők nagy hatásának titka végső fokon mindig emberi titok. A közönség a költészetben is valamiféle megváltást keres, mindnyájunk helyett vállalt áldozatot vagy legalábbis kalandot. Mi magunk is, ha egy-egy nagy költő ereje kis időre olvasókká tud változtatni bennünket, ilyenek vagyunk.

Mutass kevesebbet