A szenvedélyes barátok I-II.

Részlet a könyvből: Stratton a fiához Nagyon szeretném írásba foglalni a gondolataimat és életem tapasztalatait. Most szeretném ezt, amikor javakoromat élem, amikor helyzetem minden irányban véglegesen kialakult és amikor a magam személyes drámája véget ért. Úgy érzem, hogy az írás és az újból való átgondolás munkája valószínűleg segít majd tisztáznom és megállapítanom egyet-rnást, ami egy kissé bizonytalan maradt a gondolataimban, mert sohasem jártam egészen a végére ; és szeretnék minden lappangó következetlenséget és nem sejtett rést is fölfedezni. És van elbeszélni való történetem is. Oly dolgokat éltem keresztül, amelyek próbára tettek. Oly jól szeretném elmondani a történetemet, ahogy csak telik tőlem, addig, amíg világos fejű és cselekvő ember vagyok, s amíg sok részlet, ami hamarosan elmosódhat és elváltozhat, érzékeny frisseséggel él még a lelkemben. És mialatt írok, különösen egyvalakire óhajtok gondolni, és ez te vagy, egyetlen fiam. Voltaképpen nem annak a gyermeknek akarom leírni a történetemet, aki te most vagy, hanem a férfinak, akivé leszel. Félig az én vérem vagy, a vérmérsékleted pedig egészen az enyém. Eljön az az idő, amikor te is tisztában leszel ezzel, és amikor tudni szeretnéd majd, hogyan is folyt le az életem, és lehet, hogy akkor nagyon is késő lenne már számomra, hogy feleljek a kérdéseidre.

Mutass kevesebbet