Arccal a tengernek

A ​költő vallomása: Isten háta mögötti vidéken, kicsi Veszprém megyei faluban: Felsőiszkázon születtem 1925-ben. Földművelők gyermeke lévén, korán ismerősöm lett a kapa, kasza, fejsze, a ragyogó és beborult ég. A föld és az évszakok viselkedéséből, az égitestek mozgásából tanultam olyan empirikus igazságokat kiolvasni, amilyenek írva vannak Vergilius Georgikonjában. És elmondhatom, hogy igenis részesültem művészi neveltetésben! Apám, anyám és környezetem révén. Mert már kisiskolás koromban volt erőm kifejezni a „bennem rejlő szépet” az általam ojtott rózsavesszőben vagy a fűrészemtől alakult ifjú fakoronában. Bizonyos, hogy az akkor még eleven népköltészet, az ünnepi játékok énekei a gyakorolt ritmusok is hatottak a verseimre később. Anyám stilizált lovai palatáblámon addig nyargalásztak, míg az én rajzaim is követték őket. Eszmélésem idején elhatároztam, hogy festő leszek. Középiskoláimat Pápán végeztem s érettségiztem a Református Kollégiumban 1945-ben. Voltam nyugtalan grafikus- és festőnövendék, majd bölcsészhallgató, három évig népi kollégista. Első verseim az akkori Valóság című folyóiratban jelentek meg. 1949-ben egy évre szóló írói ösztöndíjat kaptam bulgáriai tartózkodásra. Második hivatásomnak érzem, hogy külföldi költőket fordítsak, moderneket főleg. Verset tizennyolc éves korom óta írok. Világos előttem, hogy a végzetes erők ellenére lettek költő, hogy végül is a szerencse fia vagyok. Szeretném, ha jelen gyűjteményes kötetemmel hódolhatnék nevelőimnek: a szülőföldnek és a csillagoknak.

Mutass kevesebbet