
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 990 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az emberi gondolat őserdejében utat törőknek különös a sorsa. A járt útról hirtelen letérnek s új csapást vágnak. Sokszor senki sem megy utánuk, csak évtizedek múltán jön rá egy kutató ember, hogy arrafelé kellett volna haladni, az ösvényt kiszélesíti, megnyitja rajta a közlekedést s az úttörő félreismert lángész nevét tiszteltté avatja. De az is megesik, hogy az új csapáson elinduló után nyomakszik a tömeg, az üde ösvényből széles országút lesz, rendes kövezettel, kétoldalt a mindenféle elismerés sudár-fáinak ünnepi sorával, amelyek között maga az úttörő már nem tehetsége csákányával, friss tekintetében tükröződő új képekkel lelkendezve hatol előre lépésről lépésre, hanem a közmegbecsülés hintajában páváskodva, újra meg újra végigjárja az immár kényelmes utat. Aztán a hírnév szatócsainak kis butikjai nyílnak meg az országút két oldalán, dicsőségcsárdák keletkeznek a nevezetesebb pontokon, új »úttörők« jelentkeznek, akik már hintón érkeznek, az általános szellemi gyarapodás várost épít az országút köré, amely egyszer csak azon veszi észre magát hogy - egy kisváros főuccája. Polgári és mindennapi. Az úttörők már régen másfelé járnak, messze a kisvárosi főuccától, amelyen csak gyermekek hancúroznak s öregek ábrándoznak mogorván.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Filléres klasszikus regények |
|---|---|
| Kiadó: | Az Est Lapkiadó RT. és a Pesti Napló RT. |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. |
| Kötés típusa: | egészvászon |
| Terjedelem: | 472 oldal |
| Fordítók: | Salgó Ernő |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Antik Könyvek / Xx. Század |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
A korai középkorba viszi el az olvasót, a XII. sz. utolsó évtizedébe, amelyből az angol nemzet és a mai angol nyelv született meg. A kelta őslakók helyébe lépő angolszászok is elnyomott néppé váltak, amikor Hódító Vilmos normannjaival átkelt a tengeren, és a hastingsi csatában legyőzte az angolszászokat. A két nép idővel egybeolvadt, de Ivanhoe korában még éles az ellentét a hódítók és a legyőzöttek között. A király Oroszlánszívű Richárd, aki más európai uralkodók példájára részt vett a keresztes háborúban. Hazatérőben hajótörést szenvedett, és a német császár fogságába került, aki csak két évvel később bocsátotta szabadon. Közben léha öccse, János herceg bitorolta a hatalmat. Ebben a korban és környezetben lép az olvasó elé Richárd király nagyszerű lovagja, a tiszta lelkű, ifjú Ivanhoe. S megjelenik Robin Hood, az óangol balladák hőse, aki a sherwoodi erdőben tanyázik, és a szegények, az elnyomottak oltalmazója a kegyetlen egyházi és világi uralkodókkal szemben.