
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 400 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az iskolában úgy tanultuk, hogy "mikor a tatárok feldúlták Kunországot, Kuthen kun király negyvenezer családból álló népével Magyarországra menekült, s IV. Béla királyunk letelepítette őket az Alföld termékeny rónaságára, ahol ezen kunok ivadékai a Nagy- és Kiskunságon ma is élnek. " Mikorérettebb ésszel visszagondoltam ezen szavakra, önkénytelenül eszembe jutott: hogy lehetett annyira lakatlan "az Alföld termékeny rónasága", hogy negyvenezer családot még mindig el tudott rajta IV. Béla helyezni? Sokáig nem tudtam e kérdésre feleletet adni. Egyszer valami régi térképek kerültek a kezembe, melyek a Nagykunságot és környékét mint valami tengert mutatták be. Imitt-amott szigeteket, szárazulatokat mutattak a mappák, de az egyes községek határai nagyobbrészt víz alatt állottak. Kezembe került egy 1699-ben készült határleírás, melyből kiderült, hogy náddal, sással, gyékénnyel felvert rétség volt ez az egész táj, s a német leíró szerint: "A lakosok csak csolnakkal tudtak egyik helyről a másikra járni. "
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1955 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | 3 |
| Nyomda: | Athenaeum Nyomda |
| Nyomtatott példányszám: | 5000 |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 183 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Kategória: | Történelem / Helytörténet, Honismeret / Néprajz |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.