A nagy testamentum

Francois Villon, a középkor legnagyobb francia költője s talán az egész francia irodalom legigazibb lírikusa, 1431-ben született, Párisban. Ahogy később az akasztófa árnyékában egy négysoros versében a gyengébbek kedvéért magyarázóan írta, a "Pontoise meleltti Párisban". Egyik ősének Orace volt a keresztneve. Apja szegény eredet, anyja szintén. Családját tulajdonképpen Des Loges-nak vagy Montcorbier-nak hívták; a költő a Villon nevet a nevelőapjától, Guillaume Villon-tól vagy de Villon-tól kapta. Montcorbier egy kis falu volt Burgundiában; ma már nincs meg. A Villon név kiejtése vitás; valószinűbb, hogy a sillon, pavillon, stb. mintájára j hanggal Vijon-nak kell mondani. A költő nagyon korán elvesztette édesapját; anyja egyszerű és jóságos, írni-olvasni nem tudó, vallásos asszony, Clément Marot jegyzete szerint, 1461-ben még élt. A jóeszű, félárva gyermeket 1436 körül anyai nagybátyja, az említett Guillaume de Villon vette magához. Maistre Guillaume de Villon jószívű és jómódú ember volt, a párisi Saint-Benoit-le-Bestourné kollégium templom plébánosa, több ház tulajdonosa, jogtudós, aki egy ideig az egyetemen is tanított. A Piros kapu-nak nevezett házban lakott, a St. benoit-kolostorban, a Sorbonne-kollégium mellett. Villon később meghatottan beszél róla, "hagyakozásai" során a könyvtárát testálja rá. Ez a nemeslelkű pap, akiről a költő harmincéves korában azt mondja, hogy: ... több volt atyámnál, magiszter Guillaume de Villon, s szelidebb volt hozzám anyámnál s átsegített pólyáskorom óta annyi nehéz bajon..., ez a nagybácsi tanította az elemi ismeretekre a kis Francois Montcorbier-t, majd, mikor a fiú tizenkétéves lett, Villon néven beíratta az egyetemre, az úgynevezett szabad művészetek és tudományok fakultására. Francois Villon tizennyolc éves korában, 1449 márciusában, bakkalaureus, huszonegyéves korára pedig, 1452 májusa és augusztusa közt, maistre és arts, vagyis magiszter lett és megkapta a licentia docendi-t.

Mutass kevesebbet